Mura Vendégház

Fazekasság

Herman Edit fazekas

Újra élnek a népi hagyományok

A legtöbb ember talán azt gondolná, hogy vannak bizonyos mesterségek, melyeket régi idősek hagyományoznak az utódokra, így nem nagyon van belőlük utánpótlás. Erre cáfol rá az a fiatal édesanya, aki érettségi után fazekasnak tanult, ma pedig a térség egyik ismert és elismert szakembere. Herman Edit Murakeresztúron él és dolgozik, sőt tovább fejleszti a környék adta lehetőségeket.

Miért választja egy huszonéves fiatal lány a fazekas szakmát?
Érettségi után – mint oly sok fiatal – én sem tudtam, hogy mit szeretnék tanulni. Benn maradtam a Mező Gimnáziumban ötöd éven és elvégeztem egy titkárügyintéző tanfolyamot, majd jött az ötlet, hogy ezt a foglalkozást választom, mivel mindig is vonzott a fazekasság. Komoly elhivatottságot akkor még nem éreztem, gondoltam, kipróbálom magam, lesz, ami lesz, jelentkeztem Kaposvárra. Még a gyakorlatban sem volt hozzá közvetlenül közöm, hiszen a családban sem volt senki fazekas, így kicsit merész döntésnek tűnt, de azóta bebizonyosodott, hogy jól döntöttem.

Milyen készségekkel kellenek ehhez a szakmához?
Alapvetően kell egy jó kézügyesség, de nem kell különleges dolgokra gondolni. Véleményem szerint ez is egy olyan szakma, amit szorgalommal, kellő gyakorlással meg lehet tanulni. Én is az évek alatt belerázódtam, de kétségkívül sokat jelent a mester személye, akitől tanulunk. Azt hiszem, az ő befolyása lehet döntő az elején addig, amíg valaki ki nem alakítja a saját stílusát, ami csak rá jellemző. Sőt, talán az a legjobb, ha valaki több mestertől tud tanulni. Én Hévízen, Barakonyi Istvánnál tanultam, ő elsősorban népi motívumokat használt, és a hagyományos fazekas mázakat. nemek ez tetszett meg, sokszor van rá példa, hogy könyvből nézek ki egy-egy motívumot, és próbálom a hagyományos népi jellegzetességeket ötvözni a modernebb formákkal. Erre is nagy igény van.

Mi kell ahhoz, hogy ne váljon napi rutinná a munkád? 11 év után is lehet találni benne újabb kihívásokat?
Nem könnyű, pláne úgy, hogy közben az ember családot is alapít. Nekem három gyermekem van, mellettük, amíg kicsik voltak nem volt egyszerű teljes körűen a munkámra koncentrálni. Az alkotás folyamata mellett az is fontos tényező, hogy pénzt kell keresni, hiszen ez a munkám. Sokan megkérdezik, hogy meg lehet-e ebből élni? Csak ebből nehéz lenne, de szerencsére vannak megrendeléseim. Ismert szokás itt, a környéken, hogy lakodalmakra étkészletet kérnek poharakkal, kancsókkal. Ilyen megrendelést elég sokat kapok. Emellett különböző rendezvényekre, például most a dödölle fesztiválra a fellépőknek én készítettem az ajándékokat. Ez a legjobb reklám – szájról-szájra terjed a hír. Az utóbbi években egyébként is érezhető, hogy újra divatosak lettek a hagyományos, kézzel készített tárgyak, vagyis újraéledt a népművészet.

Milyen fejlesztési lehetőségek vannak még a szakmádban?
Nemrég nyertünk egy pályázaton, melynek alapja a falusi turizmus fejlesztése. Murakeresztúron, a mellettünk lévő családi házban jövő tavaszra szeretnénk kialakítani egy szálláshelyet, ahol 9-10 főt tudunk majd fogadni. Emellett – és itt kapcsolódna be a fazekasság – lesz egy teljesen felszerelt fazekas műhely, koronggal, kemencével, így aki betér hozzánk, az kipróbálhatja ezt is. Tapasztalataink szerint igény lesz rá, mert már több alkalommal kérdezték a Murakeresztúrra látogatók, hogy hol van szálláshely. Talán ezzel a sajátos lehetőséggel kibővítve még többen lesznek kíváncsiak nemcsak a környékre, hanem a fazekasság rejtelmeire is.



Kerámiánk